|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kövesdy Pál 2000. május 8.Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége /EKOSZ/ Magyarok együtt címmel rendezett konferenciát Szekszárdon máj. 5-6-án. A státustörvény volt a vitafórum témája. A konferencián erdélyiek is megjelentek, köztük Tőkés László püspök, Borbély Imre, Csapó József, Király Károly, Patrubány Miklós. Az EKOSZ-t erdélyi menekültek alakították 1989-ben. A szervezet mára az összmagyarság érdekeit képviseli. Az EKOSZ elnöke, Kövesdy Pál kifejtette: "A beolvasztási folyamatot és a kivándorlást az önrendelkezésen kívül a státusztörvény akadályozhatja meg." Borbély Imre példaként a román belügyi rendeletet említette, amely félmillió moldáviai állampolgárt román állampolgárrá változtatott. Borbély Imre "kétszintű" állampolgárságot javasolt: a honi és a külhoni állampolgárságot. Az utóbbi utazásra, munkavállalásra és tanulásra jogosítana. /Jakab Lőrinc: Kettős állampolgárságért küzd az EKOSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./2005. január 25.Hírlik, hogy a Magyarországra áttelepült erdélyi magyarok tömegesen mondtak volna nemet a magyar állampolgárság kiterjesztésére. Ennek nézett utána Kövesdy Pál, Erdélyi Körök Országos Szövetségének /EKOSZ/ elnöke. Az EKOSZ 22 tagszervezete közül mindössze kettő jelezte, hogy tud egy-két ilyen esetről, továbbá olyan csoportokról hallották, hogy nemmel szavaztak, akik réges-rég települtek át, vagy másod-harmadgenerációsként csak igen áttételesen nevezhetők erdélyieknek. Elszórt esetek tehát voltak, „de hát miért is ne lennének köztünk is senkiházi cenkek?” – jegyezte meg Kövesdy Pál. Viszont az EKOSZ tagjai mindenkinél derekasabban vettek részt az aláírásgyűjtésben és a kampányban. /Kövesdy Pál, a magyarországi Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke: Az áttelepültek és a népszavazás.= Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 25./2014. április 15.Egy kis kibickedésFájó szívvel vagyok kénytelen a nyilvánosság előtt vitába szállni a régi baráttal, Sebestyén Spielmann Mihállyal (Őszinte sajnálattal dr. Péterffy Árpád professzor úrnak, Népújság, 2014. április 2.). Teszem ezt olyan orvosként, a MOGYE volt hallgatójaként, aki a Péterffy családdal szintén egy utcában (sőt S.S.M-mel egy lakásban) lakott, aki a Péterffy családhoz barátként bejáratos volt, és teszem annak dacára, hogy könnyen kiérdemelhetem a "kibicnek minden könnyű" leminősítő megjegyzést. Ezzel kapcsolatosan bukkan fel egy ifjúkori emlék. Ma is fülembe cseng ugyanis a MOGYE hajdanvolt, rosszemlékű rektorának, Andrásofszky Tibornak bridzselés közbeni megjegyzése: a kibic hallgat, a kibic tölt, a kibicnek nincs lábszaga… Hát igen, a sors úgy hozta, hogy a mai MOGYE ügyében – sok száz, vagy inkább ezernyi sorstársammal együtt – immár csak a partvonalon túlról tudunk bekiabálni. Csakhogy ez a játszma még a mi időnkben, vagy nem sokkal előbb kezdődött, azóta is folyik, és a parti tragikus alakulása miatt szorultunk annyian kibic pozícióba. Ezért kellett Péterffy Árpádnak is Olaszországba disszidálni, a menekülttáborból jutott Svédországba, majd évekig pendlizett a linköpingi és a debreceni szívsebészet között. Ahelyett, hogy a dolgok normális menete folytán édesapja, a mi "Pali bácsink" nyomdokain haladva a MOGYE professzoraként vonuljon nyugdíjba. Érdemes hát egy kis emlékező kitérőt tenni. Történt ugyanis a 60-as évek elején (1956 után, az 1958-as nagy exmatrikulálási hullám után vagyunk!), hogy a fent említett rektor (az exmatrikulálások fő kezdeményezője és végrehajtója) nyakába vette az országot, és elindult az orvosegyetemeken románokat verbuválni saját egyetemére. Így vélte megmenteni a magyar egyetemet! Így vált országos jelszóvá a Hai sa mergem la Târgu Mures, sa facem cariera (gyerünk Marosvásárhelyre karriert csinálni). És lőn. A kolozsvári tanársegéd, Pop D. Popa fél év múlva a Sebészeti Klinika professzora (nem sokkal később rektora, a korábbi rektor nagy gyönyörűségére), tettestársa, Truta (akit mindközönségesen Trut D. Trutának emlegettünk) tartományi főorvos és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika docense, hogy csak kettőt említsek a sok százból. Azért éppen őket, mert Péterffy Pali bácsi, a kiváló sebésztanár e konstellációban lett menesztve a sebészetről és száműzve a nőgyógyászatra. Ahol Truta úr számára csak mint "vén hülye" létezett, mígnem egy műtét során sikerrel át nem vágta a beteg ureterét (húgyvezeték), és kétségbeesetten vonította, hogy hívják Péterffyt. (Sok hasonlóan sikeres beavatkozása volt még Truta úrnak, mígnem köztörvényes bűnök miatt el nem ítélték.) Szóval emígyen, sok-sok magyar szakember tragédiája, életművének összeroppanása, rengeteg tehetséges fiatal reményeinek, szakmai kilátásainak porba hullása árán haladt előre a folyamat, melynek során az ország talán legelső orvosi és gyógyszerészeti egyeteméből, a Miskolcziak, Obálok, Putnokiak, Krompecherek, Mátyás Mátyások fémjelezte iskolából a mai, az országos rangsor vége felé kullogó román valami lett. Ami a román nagynemzeti elvakultság és nemzeti gyűlölködés egyik fellegvára, ahol legfontosabb a nemzeti hovatartozás és a szent anyanyelv használata, az "idegen" elemek kiszorítása, és semmiképpen a szakmai szempontok figyelembevétele. Ahol tehát a kényszerűségből megtűrt magyar oktatói gárdának és hallgatóságnak már csak a kibic szerep jut. Mindennek dacára, fogcsikorgatva teszik becsülettel a dolgukat, lehetetlen körülmények között. Igen, kibic szerep jut nekik is, a hajdanvolt magyar Székelyvásárhely hajdanvolt magyar egyetemén, nem csak a világgá szaladt egyéb, kibic sorsra jutottaknak. Azon egyetemről szólok, ahol mértékadó szakemberek, pl. dr. Brassai Attila professzor nézete szerint a kiutat csak a menthetetlenül elfertőzöttről való végleges leválás, egy önálló magyar orvosegyetem létrehozása jelenthetné. Hogy a díszdoktori cím jeles, nemzetközi rangú magyar szakemberek számára történt odaítélésének milyen mögöttes indokai lehettek, azt nem tudom, de a román politikai gyakorlat ismeretében joggal feltételezhető az imázsteremtés ravasz szándéka, a farkas báránybőrbe bújtatása. Miközben a való életben, a mindennapok gyakorlatában naponta mértek-mérnek pofont a régi orvosdoktorok régen kihűlt orcájára, renoméjára. Igen, kedves S. S. Misi barátom, ők, az Azamfireiek teszik ezt, nem Péterffy Árpád professzor. Akinek mérhetetlenül kedves, szívmelengető volt a megbecsülés, elismerés kifejezése régi alma matere részéről, aki ezzel az aktussal valamiféle hazatérést élhetett át a régi családi házba, meg az azzal szemközti sebészeti klinikára, édesapja munkahelyére, ahol számukra, meg annyiunk számára nem volt hely. Csakhogy Péterffy professzor hovatovább ráébredt a valóságra, amikor a hallgatás immár cinkosságot jelent a magyarirtó intoleranciával. A kibic immár nem hajlandó tovább tölteni a (hamis) kártyát keverőknek, és nem hallgathat tovább, hanem közösséget vállal a többi otthoni magyar kibiccel. Nemhogy pofont mért volna orcájukra, hanem kimondottan az ő érdekükben cselekedett. Megtette, amit tennie kellett egyenes gerincű erdélyi magyarként: odadobta élete talán legféltettebb szakmai elismerését, és újfent igazolta, hogy kiváló orvos és becsületes magyar ember, kiérdemli mindannyiunk tiszteletét. Ezt a tényt elfedni, a nyilvánvalót meghamisítani jobb esetben rövidlátás, de inkább mélységes rosszindulat, egy publicista részéről pedig egyenesen bűn, szakmai baklövés és barátságtalan cselekedet az élethalálharcát vívó magyar közösséggel szemben. Az Azamfireiek meg kérjenek fel díszdoktornak olyan nemzetközi hírű tudósokat, akik hajlandók a szakma szégyenévé és az emberi tisztesség fertőjévé tett román intézménytől azt elfogadni. Dr. Kövesdy Pál, Szekszárd, 2014. április 11. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 11.Ahol kitárulnak az iskolák kapui, ott kivirágzik a földGondolatok egy rendkívüli iskolatalálkozó margójára „A keresztény vallás elterjedésével, egyház és iskola kéz a kézben haladt. Dés első iskolája (...) Kádár József szerint, elképzelhető, hogy még Szent István korában alakult. A XIII. század elején a Désre telepedő keresztény szászok, akiket teutonoknak is neveztek, egyházközséget szerveztek, iskolát állítottak fel” – írja Huber András Város az időben című helytörténeti munkájában, a dési iskolák történeti leírásának bevezetőjében, majd aki tovább olvas, megtudja: az évszázadok során római katolikus, evangélikus, unitárius, református fiú és lány iskolákban folyt a tanítás, nevelés, megszakítás nélkül. Úgy tűnik, messzire kanyarodtam az időben, hiszen amiről e cikk szól, „alig” 60 éve történt. Csakhogy jó okom van kiemelni Dés igen gazdag oktatási múltját, összehasonlításképp a jelennel, és még inkább a jövőképpel. Forró nyári délelőtt, 2015. augusztus 8-a. Helyszín: Dés főtere, a római katolikus templom tőszomszédsága: a valamikori Zárda, majd a Dési Magyar Vegyes Líceum, a mai 1-es számú Általános Iskola műemlék épülete, kanyargós lépcsősorával, hosszú tornácával, két udvarával. Kapuja tárva, ki-ki unokájára támaszkodva vagy kis csoportokban lép az oly sok gyerekcipővel koptatott folyosóra. „Lépnek az egyszer voltba... a nem létezőbe. A mégis létezőbe. Ami él, míg élünk mi, a 453-ból máig megmaradtak. Akik közül mi, az ’59-esek, ama 11 év legutóbbi végzettjei, a legtöbb előttünk járót többnyire csak a tanári folyosóján függő tablók fényképeiről ismertünk” – idézet Kövesdy Pál távolból írt üdvözlő leveléből. Semmi sem változott, csak egy kissé hajlottabb a váll, bizonytalanabb a járás. A szemüveg elrejti a ráncokat és az örömkönnyeket; kereső tekintetek és boldog kézszorítások, ölelés, és már indulni kell az alsó udvarra, fényképezni az eddig soha nem látott csoportot, a 108 egybegyűlt magyar véndiákot, előbb együtt, aztán osztályonként. A hőség könyörtelen, de átsétálnak a római katolikus templom jóleső hűvösébe. Megtelik a templom. LUKÁCS ÉVA Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
